A táncoló partvis
Egy meleg nyári napon Andris és Bence a kertben játszottak. „Mangalicáztak”. Ez volt ám a remek szórakozás! A homokozóba jó néhány locsolókannányi vizet beleöntöttek, majd meztelenre vetkőztek, és dagasztani kezdték a sarat. Hemperegtek, fetrengtek, dagonyáztak a pocsolyákban, és jóízűen kacagtak hozzá. Olykor még egymás hátára is szórták a sáros masszát. Iszappakolást kentek fel. Közben pedig azt kiabálták: „Mangalicázunk! Mangalicázunk!”. Ehhez a játékhoz a vadasparkban látott mangalicamalacok viselkedése adta nekik az ötletet. Ott figyelték meg, hogy a sötét, drótszőrű állatok hogyan másznak be a mocsárba, és fenteregnek kedvükre.
Anyu, mikor először látta a „mangalicázást” kicsit meglepődött, de arra gondolt, hogy végül is ilyen nagy melegben nyugodtan vizezhetnek, sarazhatnak a fiúk. Kárt igazán nem okoznak vele senkinek, s tényleg hihetetlenül élvezik a mókát.
Mivel a srácokat mindig hosszasan lekötötte ez a játék, így anyu ezen a délelőttön arra gondolt, kihasználja addig az időt, és a lakásban feltakarít. Az alsó szinten felporszívózott, felmosott, majd hozzálátott az ebéd elkészítéséhez.
Anyu! Gyere! Nézd meg a mangalicákat! – kiabált Andris a homokozóból.
Mindjárt, kicsim. Felteszem a levest főni, és azután tudok jönni – válaszolt neki anyu a konyhaablakon kikukucskálva.
Gyorsan előkészítette a brokkoli krémleves hozzávalóit, és kiszaladt a gyerekekhez:
Hú, ez aztán a jó móka! Látom az én kis mangalicáim igazi iszapfürdőt vesznek - mondta. Aztán komolyra fordította a szót:
Figyeljetek! – kérte őket, s megvárta, míg a srácok rá néztek. – Most bemegyek, és a ti szobátokban is felporszívózok. Addig nem tudok kijönni, jó?
Jó. Addig a mangalicák feltúrják a partot! – rukkolt elő egy újabb ötlettel Andris.
Anyu visszament a házba. Betette a sütőbe az előkészített rakott krumplit, majd a porszívóval felvonult a fiúk szobájába. Néhány perc múlva, amikor belépett a konyhába, azt látja, hogy Bence úgy sárosan, homokosan ott topog a konyha közepén.
Anyu, inni kérek! – mondta.
Jó adok, de oda nézz! Most csupa sár lett a kő. Nagyon el vagyok szomorodva, hogy tönkrement a munkám. Ó, mennyire nincs most kedvem még egyszer feltakarítani – panaszkodott anyu. Bence látta rajta, hogy tényleg el van keseredve. Anyu első kétségbeeséséből felocsúdva elgondolkodott. – Tudod mit? A sár rólad potyogott ide. Én biztos vagyok benne, hogy ezt ügyesen fel tudod már takarítani.
Bence nagyon meglepődött, de tudta, hogy most anyu miatta szomorú, és ez nem volt jó érzés.
De mindenek előtt letusollak – szólt édesanyja, s azon nyomban felkapta kisfiát, és már vitte is a zuhany alá. Tisztára mosdatta, megtörölte, segített neki felöltözni, majd azt mondta:
Na, készen állsz a táncra?
Táncra? – csodálkozott Bence.
Ó, igen. Partvis Úrral fogod körbetáncolni a konyhát – mondta anyu, s már hozta is a takarítóeszközt. Bence csak nézett ámulva. Anyu berohant a nappaliba, és bekapcsolta a rádiót.
Ez a zene éppen megfelelő lesz – mondta, majd kezébe vette a partvist, és Bence kis kezeit is rátette annak nyelére. Lendületes mozdulatokkal söpörni kezdték a koszt.
Így ni! Ez az, most pörgés, nagyon jól csinálod! – biztatta kisfiát, miközben próbálták a homokszemeket egy kupacba terelni. Közben persze nagyokat nevettek, mert Partvis Úr néha rakoncátlankodott, és nem arra mozdult, amerre szerették volna.
Nos, készen is vagyunk. Hozom a lapátot – szólt anyu – te pedig megkéred Partvis Urat, hogy táncolja fel rá ezt a kupacot! Szuper! Hohó, úgy látom itt-ott még maszatos a kő. Szükségünk lesz egy másik segítőre is. Partvis Úr, ön megy vissza a helyére, és Felmosórongy Anyó érkezik! – mondta anyu vidáman. Bence nagyon élvezte ezt a takarítást. Már várta, hogy vajon mit fog anyu kitalálni a felmosóronggyal.
Itt is van! – adta Bence kezébe a nedves ruhadarabot. – Imádja a lassú zenéket, majd meglátod, hogyan siklik a dallamukra a konyhakövön! – azzal megmutatta Bencének a mozdulatot. A kisfiú pedig boldogan utánozta, s mire észbe kapott már el is tűntek a foltok a padlóról.
Ez aztán a remek munka – dicsérte meg anyu. - Ó, itt most talán még tisztább is, mint amikor én mostam fel – mosolygott Bencére. A kisfiú büszkén kihúzta magát. Hogy ő még szebbre törölte, mint anyu, ez igen!
Anyu, mikor lesz kész az ebéd? – nyitott be Andris a konyhába.
Pár perc kell még a rakott krumplinak a sütőben, de elkezdhetsz a kerti csapnál megmosdani – válaszolta anyu.
Majd én segítek neki – szólt Bence, s már futottak is a locsolócsőhöz. Andris megnyitotta a csapot, Bence pedig testvérére irányította a vízsugarat.
De jó, most tűzoltó vagyok! – kiáltotta a kicsi. Andris ugyan nagyon élvezte a langyos vízben való fürdést - hiszen a nap felmelegítette a csőben lévő vizet -, de ő is szerette volna kipróbálni, hogy milyen tűzoltónak lenni. Odaszaladt Bencéhez, és elkérte tőle a slagot:
Most én is kipróbálom! – azzal spriccelni kezdte kisöccsét. Nagyokat kacagtak mindketten, majd Bence váratlanul felsikoltott:
Juj, hideg, nagyon hideg!
Andris erre abbahagyta a locsolást, majd szépen megtörölköztek, és bementek a házba.
Miután megebédeltek, elindultak föl a szobájukba, hiszen délután még mindketten aludtak.
Anyu még lent maradt a konyhában, mert rendet akart rakni. Éppen a tányérokat pakolta el az asztalról, amikor éktelen kiabálást hallott fentről:
Anyuuu! Gyere gyorsan! – hallatszott Andris hangja.
Jövök, mi a baj? – futott fel anyu a lépcsőn, mert azt hitte valami nagy baj történt.
Andris a gyerekszoba közepén állt, és a padlón romokban heverő építményére mutatott.
Valaki szétrombolta a benzinkutamat! – kesergett dühösen. Anyu elkezdett gondolkozni. A gyerekszobában egész délelőtt rajta kívül nem járt senki.
Reggel még rendben volt? – kérdezte Andristól.
Igen. Reggel még semmi baja nem volt – mondta a kicsi.
Ajaj, akkor azt hiszem én lehettem, a porszívóval. Tudod, máskor is fordult már elő, hogy a hosszú csövével véletlenül ledöntöttem valamit, amikor a szőnyeget takarítottam – vallotta be anyu.
Ne haragudj, nagyon sajnálom. Tudod mit? Ha én romboltam le – bár véletlenül tettem – visszaépítem. Csak kérlek segíts, mert én nem tudom, hogy nézett ki a benzinkút pontosan.
Építsd is vissza! – morcoskodott Andris, majd látva, hogy anyu valóban jóvá akarja tenni a hibáját, dühe enyhülni látszott. Minden kockának megmutatta a helyét, és végül felépült a benzinkút. Egészen olyan lett, mint az eredeti. Andris megnyugodott. Most már kezdődhetett a délutáni alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése